2011. november 30., szerda

Benn, Gottfried: Esszék, előadások - Jelenlegi ára: 2 215 Ft

BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Esszék, előadásokA könyv listaára: 2700 Ft. Leírás:
A magyar olvasóközönség Gottfried Bennt mint a huszadik századi modern német líra kiemelkedő alkotóját, az expresszionizmust az orvosi-naturalista látásmód nyers valóságával, ugyanakkor az emberi élet magasrendű metafizikai távlataival megtöltő művészt ismerik. Most új arca, sőt arcai tárulnak fel, hiszen esszéiből, előadásaiból, rádióbeszédeiből olvashatunk tartalmas, Kulcsár-Szabó Zoltán előszavával ellátott válogatást. Benn igazi német szellem, aki mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy az olvasó ne kerülne hatása alá, ugyanakkor felkavaró ellentmondások nélkül sem. Kora szellemi áramlataiban mélységesen benne élő gondolkodóként Benn tudományos alapossággal érvel a racionalizmus és a Nietzsche, Spengler nyomán hanyatlónak tekintett nyugati civilizáció ellen. Szellemtörténeti mélyfúrásokban tárja fel pl. a görög kultúra erővonalait, a hatalom és erőszak rendjében megtestesülő hellén művészet és a modernitás kapcsolatát. Ez az irracionalizmusra való hajlam sodorta Bennt később végzetesen a hitleri hatalom oldalára (melytől hamar elfordult), megtartva akadémiai tagságát, kiállva nyilvánosan a rendszer mellett. Korai művészetelméleti írásai (pl. a modern vagy a lírai énről szólók) mellett beleolvashatunk e meglehetősen ellentmondásos korszakának, a nemzetiszocialista időkben született, a nácizmus ideológiai elemeit egyfajta kettős beszéddel felhasználó, hatalom és művészet viszonyát firtató eszmefuttatásaiba is (pl. Az új állam és értelmiség című hírhedt állásfoglalásába), de az Expresszionisták védelmében írt röpirata vagy a Klaus Mann-nal folytatott éles levélváltását közreadó utólagos mentsége, akárcsak irodalomtudományi szakmunkákban rendszeresen idézett, háború utáni esztétikai tanulmányai (pl. a Líraproblémánk) is megtalálható a könyvészetileg igényes, gazdagon jegyzetelt, kiváló szakemberek által fordított - minden művelt olvasónak ajánlható - összeállításban. ISBN: 978-963-9529-96-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata


Jelenlegi ára: 2 215 Ft

Az aukció vége: 2011-12-02 00:17
. Benn, Gottfried: Esszék, előadások - Jelenlegi ára: 2 215 Ft

925-ös jelzett ezüst tűz achát karkötő - Jelenlegi ára: 9 500 Ft

                                     Kedves Látogatók !
A közelgő karácsonyra gondolva most ajándékot találhatsz ezüst ékszereim között. Válogass kedvedre-ha tetszik valami kérdezz, kérd- rugalmas és alkuképes vagyok. Több termék vásárlásakor természetesnek veszem a kedvezményt és a postaköltséggel is spórolsz.
                              Eladásra kínálom :
925-ös jelzett mélyvörös  tűz achát köves karkötő.
5 db díszes keretben 5 db mély vörös tűz achát ( agate ) csepp alakú kő.
Keret mérete : 2 x 1. 5 cm. Kövek mérete : 1. 3 x 0. 8 cm.
A kövek kaboson csiszolásúak.
                           Súlya : 13. 2 g
925-ös fémjelet tartalmaz-honosítva nincs.
                                  
FONTOS !
Köves ékszereket kizárólag ezüst tisztító kendővel tisztítunk, folyadékba mártva sérül a kő !!!
Tűzachát
Színe: barna, zöld, kék, narancssárga
Gyógyhatása:
A tűzachát a belső tüzet szítja, élénkíti (leginkább a gyökércsakra területén), emellett azonban meg is szilárdítja a földdel való kapcsolatunkat, javítja a regenerációt, erősíti az agyat.


Jelenlegi ára: 9 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 23:40
. 925-ös jelzett ezüst tűz achát karkötő - Jelenlegi ára: 9 500 Ft

Nagy ón hamutartó (4033) - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Nagy méretű ón hamutartó.
20 cm átmérőjű.
*********************************
Csomagolási költséget nem számolok fel. Mérettől függően ajánlott levélként, vagy csomagként küldöm. Fizetendő a mindenkori postai díjszabás szerint. Személyes átvétel Pécsen lehetséges.
Együtt tudom postázni davidmaci92 és zejopy termékeit, mert a két felhasználó között rokoni kapcsolat van.
Licitálásával elfogadja, az i+ oldalon ismertetett feltételeket.
Az aukció lejárata után mi felvesszük Önnel a kapcsolatot. Önnek egy hete van arra, hogy reagáljon a megkeresésre. Ha ez nem történik meg ez alatt az idő alatt, az árut újra listázom és negatív minősítéssel tudom értékelni a hozzáállását.
Ha a porcelánt mosogatógépben tisztítja, akkor a minőségéért  nem tudok felelősséget vállalni.



Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 22:40
. Nagy ón hamutartó (4033) - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Tu 104 fiú felső Oroszlános - Jelenlegi ára: 600 Ft


A napokban nagyon sok márkás rucit töltök fel, érdemes lessz visszanézned!!
Licitálás előtt olvasd el a sajátoldalamat!!
Licitet nem törlök!!
Márkás
Fiú  vékony Felső
Eleje Oroszlán
Ujjat a nyaktól mértem!!
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘
˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘˘
Hozzáadva 2010-11-29 20: 38
Összes termékemet feltettem 1 aukcióba ezért ne gondolkozz ha tetszik valami, mert lehet hogy megveszi valaki egybe!!!
Banki adatok: 66000042-15204080-00000000


Jelenlegi ára: 600 Ft

Az aukció vége: 2011-12-05 21:39
. Tu 104 fiú felső Oroszlános - Jelenlegi ára: 600 Ft

36-os, S-es fekete női kiskabát - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Hibátlan állapotú S-es (36-os) elegáns rövid fekete kabátka, alkalomra is.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 20:44
. 36-os, S-es fekete női kiskabát - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

MONCLER női hosszú kabát - BARNA színben !! - Jelenlegi ára: 39 990 Ft

Moncler női hosszú  szőrmés kapucnis kabát
Fényes hatású a külseje
A TERMÉK RAKTÁRUNKBAN VAN, NEM KELL HETEKET VÁRNIA RÁ!!
BARNA színben
XL: mell: 113cm, váll: 45cm, hossz: 91cm, ujj: 66cm
Cserére nincs lehetőség, ha nem felelő a méret, ezért kérem alaposan ellenőrizze megrendeléskor/licitáláskor
KÉREM CSAK AKKOR LICITÁLJON, HA 3 MUNKANAPON BELÜL ÁT IS UTALJA A VÉTELÁRAT ÉS A POSTAKÖLTSÉGET-ELLENKEZŐ ESETBEN TÁRGYTALANNAK VESZEM A VÁSÁRLÁST ÉS A TERMÉK TOVÁBBI ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL VISSZAKERÜL A PIACTÉRRE ÉS ELKÉSZÍTEM AZ ÉRTÉKELÉST!!!
POSTÁZÁS: a termék árának és a postai díj számlámra érkezése után tudom csak indítani a rendelést-és innen számít a kb. 20 munkanapos szállítási idő! Készleten lévőknél az összeg beérkezése után maximum 2-3 munkanapon belül postázzuk termékeinket!
 
LICITTÖRLÉST NEM FOGADOK EL, KÉREM CSAK KOMOLY VÉTELI SZÁNDÉKKAL LICITÁLJON!
 
Esetleges csomag eltűnésekért (posta hibája miatt) felelősséget nem vállalok!
Pénzt csak akkor tudok visszafizetni, ha az én hibámból adódóan nem kapja meg a terméket!
SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE ÉS UTÁNVÉTELES POSTÁZÁSRA NINCS LEHETŐSÉG-KÖSZÖNÖM A MEGÉRTÉST!!!
Mindezek tudatában kérem a licitálást és vásárlást!
KÉREM NÉZZEN BE HOZZÁM - FOLYAMATOSAN TESZEK FEL SZINTE NAPONTA 1 FORINTRÓL INDULÓ ÉS MINIMÁLÁR NÉLKÜLI TERMÉKEKET!!



Jelenlegi ára: 39 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 09:00
. MONCLER női hosszú kabát - BARNA színben !! - Jelenlegi ára: 39 990 Ft

Szabó Ferenc: Bízhatunk-e a Bibliában? - Jelenlegi ára: 700 Ft


Érdemes-e olvasni a Bibliát? Fontos lehet-e a XXI. századi embernek egy több ezer éves könyv? Megéri-e az elolvasása a befektetett időt és energiát? Csakugyan mindennél értékesebb-e ez az iratgyűjtemény, amint egyesek állítják - vagy értéktelen és fölösleges, ahogyan mások bizonygatják? Különleges könyv lehet, ami ennyire megosztja az embereket. A Biblia a legtöbb példányban kiadott könyv a világon, de nem a legolvasottabb - információhiány és sok-sok előítélet nehezíti meg, hogy komolyan kézbe vegyük a "Könyvek könyvé"-t. Kinek-kinek önmagának kell eldöntenie, szán-e időt a Bibliára. Reményeink szerint e döntés meghozatalához nyújt segítséget kiadványunk.
 
120 x 170 mm, puha kötés, 110 oldal
Szabó Ferenc, 2006


Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 08:45
. Szabó Ferenc: Bízhatunk-e a Bibliában? - Jelenlegi ára: 700 Ft

Skoda Octavia II. szőnyeg garnitúra - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Eladó a képeken látható fekete Skoda Octavia II. szőnyeg garnitúra.
Használt, de jó állapotú, a vezető oldali szőnyeg gumi betéttel megerősített, praktikus a nagyobb igénybevétel miatt.



Jelenlegi ára: 5 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 08:27
. Skoda Octavia II. szőnyeg garnitúra - Jelenlegi ára: 5 500 Ft

plüss pandamaci - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Ez egy óriás ülő Pandamaci nagyon aranyos csak egy kicsit sokat ált a sarokba mert akkora hogy nem fért sehova.


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 07:44
. plüss pandamaci - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Új Tommy Hilfiger női cipő 37-es - Jelenlegi ára: 10 999 Ft

Tommy Hilfiger női cipő
Vadonat új, eredeti!
Piros színű
Anyaga velúr
Mérete:  37-es
belső talphossz: 24
külső talphossz: 24, 5
Amennyiben a mérettel vannak gondjaid lehetőséget kínálok más méret vagy termék cseréjére.
Kérlek, hogy a fizetést a vásárlástól számított 5 napon belül rendezd.



Jelenlegi ára: 10 999 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 06:20
. Új Tommy Hilfiger női cipő 37-es - Jelenlegi ára: 10 999 Ft

Zenész Porcelán pár nipp 23 cm - Jelenlegi ára: 1 Ft


         
Az aukció tárgya a képeken látható 23 cm-es porcelán egy nő és egy férfi hangszereken játszanak, arany színű díszítéssel.
Ha valami nem egyértelmű a termékkel kapcsolatban szívesen fogadom a kérdéseket, kérdezz bátran, mindenre válaszolok.
Ha a leütött dolgokért 5 napon belül nem jelentkezel, negatív értékelés mellett újra felteszem az adott tárgya(ka)t.
Ha időd engedi nézd meg a többi termékemet is!
(Spórolhatsz a postaköltségen)
Kellemes böngészést, sikeres licitálást!
Köszönöm, hogy itt jártál!!!  



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-10 03:11
. Zenész Porcelán pár nipp 23 cm - Jelenlegi ára: 1 Ft

Bárszék - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Bárszék eladó!
Alig használt, újszerű állapotban!
Magassága: 80 cm
Ülőpárna átmérője: 36 cm.
Állatszőr- és dohányfüstmentes lakásból!
Folt- és szakadásmentes!
A legtöbb termékemet itt csak egyszer hirdetem meg (a listázási díj végett, mert nagyon sok eladó cuccom van), ha tetszik MOST vidd!
Nézz szét nálam, ahogy időm engedi, folyamatosan töltök fel. Spórolhatsz a postaköltségen!
Fizethetsz caffeteriával is, csak egyeztessünk előtte, hogy fel tudom-e használni!!!!



Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-17 00:18
. Bárszék - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Kinstorm Kerti Szivattyú 750W 3600l/h 75m Új - Jelenlegi ára: 12 990 Ft

Kinstorm
Kerti Szivattyú
750W  3600Liter/óra
75m Vízszállítási távolság
Teljesen új, bontatlan dobozban
12990Ft
KS/GWP750-002
Műszaki leírás:  
-teljesítmény: 750W
-feszültség: 230V-50Hz
-fordulatszám: 2800 ford/perc
-Víz szállítási teljesítmény: 3600 liter/óra
-szívás mélység: 8 méter
-szállítási távolság: 75 méter
-tömege: 8, 2kg
Kérem nézze meg a többi termékeimet. IDE KATTINTVA TUDJA MEGNÉZNI.  


Jelenlegi ára: 12 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-10 00:04
. Kinstorm Kerti Szivattyú 750W 3600l/h 75m Új - Jelenlegi ára: 12 990 Ft

Elho motoros dzseki 36 méretben! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Sziasztok!
Eladó egy 36 méretű motoros dzseki elől végig zippzáras két zseb azon is zippzár. nem koszos nem szakadt.  Általános mosást igényel.   Nézz be ha van időd megéri, jó licitálást mindenkinek!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-06 23:23
. Elho motoros dzseki 36 méretben! - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

2011. november 29., kedd

Ann Summers Miss Secretary Titkárnő jelmez Uk10-12 - Jelenlegi ára: 3 900 Ft


Eladó a képen látható teljesen Újszerű szexi Ann Summers Miss Secretary jelmez.
Mérete: Uk10-12 Eur: 36-38
Csak a ruha, kiegészítők nélkül...
Kérdezz bátran, szívesen válaszolok...
Nem csodát árulok... a jelmezek használtak, így előfordulhat könnyen eltávolítható folt, apró szálhiba, tépőzárak okozta sérülések. Ahol ettől nagyobb hiba van, igyekszem jelezni. Fotózni.
Fizetés kizárólag bármely bankból történő utalással lehetséges, személyes banki befizetés esetén a bank ugyanis tranakciónként 200Ft-ot levon tőlem, így ezt a fizetési formát nem tudom elfogadni. Kérlek ennek tudatában licitálj!!!!
Rengeteg jelmezt töltök fel a napokban, érdemes lesz visszanézned, hátha megtalálod, amit keresel...
Köszi, hogy benéztél...



Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Az aukció vége: 2011-12-04 22:45
. Ann Summers Miss Secretary Titkárnő jelmez Uk10-12 - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

DOLCE & GABBANA LIGHT BLUE 100ml női parfüm - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

DOLCE & GABBANA  LIGHT  BLUE .
Bontatlan , 100ml női parfüm.
Postaköltség : 650-ft.
A parfümre nem kell várni , van készleten .
Szállitási idő : utalást követően ( az összeg megérkezése után ) 1 nap.
A terméket csak és kizárólag átutalásal lehet megvásárolni.
Utánvétel kizárt!!
Nem kell rá várni napokat , heteket !!
Kérem a terméket csak és kizárólag akkor vegye meg ha azt meg is kívánja vásárolni !!!



Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 22:22
. DOLCE & GABBANA LIGHT BLUE 100ml női parfüm - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Paint Zoom festékszóró - Jelenlegi ára: 8 700 Ft

gyors és hatékony kedvező ár, ráadásul takarékos gép cseppmentes, egyenletes festés szinte bármilyen felületen kiváló csökkentse akár negyedére a festés idejét Gyors és hatékony festésre vágyik? Szeretné, hogy a festék ne hagyjon csíkot? Legyen káprázatos lakása az új Paint Zoom festékszóróval! Gyors és precíz festés, bármilyen felületre – erőfeszítés nélkül! Tökéletes nagy felületek és a nehezen elérhető sarkok festéséhez is! Ezzel az eszközzel szinte pillanatok alatt kifesthet egy egész szobát anélkül, hogy rengeteg időt pazarolna el az ecsetről lecsöpögött festékfoltok feltakarítására. Használhatja beltéren és kültéren egyaránt, ugyanolyan hatékonyan festheti át a nappalit, mint amilyen pillanatok alatt végezhet a kerítés festésével vagy a kerti pad renoválásával. 650 W-os teljesítménye magasan kiemelkedik a hazai festékszórók közül, ráadásul környezetbarát kialakításának köszönhetően nem szennyezi a környezetet sem a Paint Zoom-al! 10 perc alatt akár egy átlagos szobát kifesthet, és nem kell az utólagos takarítással időt pazarolnia tökéletes fedést ad már az első réteg is, vastag festőhengerek nélkül is egyenletes felhordással dolgozik Hihetetlenül könnyű és amit a legjobb benne: hordozható. Háromféleképpen állítható fújófej a sarkok és nehezen elérhető helyek festéséhez, nem kell többé az ecsettel bajlódnia. Spórolja meg a hagyományos festékek árának akár 50%-át, hiszen a Paint Zoom fetékszóró gazdaságosan működik. Pénztárcáját és gerincét is kíméli! Szinte bármilyen felületen alkalmazható, végig egyenletes festékszórással dolgozik. Olyan könnyű, hogy akár hölgyek is könnyen és egyszerűen használhatják!


Jelenlegi ára: 8 700 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 21:45
. Paint Zoom festékszóró - Jelenlegi ára: 8 700 Ft

AKCIÓ! Frequency XCEL Toric XR (3 db), havi - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Kérjük, nézze meg a galériában többi termékünket is! Hiszünk abban, hogy nincs Magyarországon nálunk olcsóbb - átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol! Kérjük, ha kontaktlencsét rendel tőlünk, rendelése során a megjegyzés részben küldje el nekünk a kontaktlencse paramétereit! (dioptria, görbület, tórikus lencséknél még cylinder és tengely. Köszönjük! ) Kiszerelés: 3db/csomag Hordási idő: havi Elérhető dioptriák: -8. 00-tól +6. 00-ig; -8. 00 és -6. 00 között 0, 5 dioptriánként
-6 és 0. 00 között 0, 25 dioptriánként
0. 00 és +6. 00 között 0, 25 dioptriánként
Elérhető görbületek (BC): 8. 7   Termékleírás: A CooperVision Frequency termékcsaládja a lencsék széles választékát kínálja, amelyek kíváló látást eredményeznek. Kíváló választás egyaránt a kontaktlencsékkel most ismerkedőknek, illetve a tapasztaltabb viselőknek is. A Frequency termékek teljesen új szintre emelik a szabadságot. Legyen szó sportról, vagy egy koncertről, vagy egy kirándulásról. A Frequency XCEL Toric XR egy lágy tórikus kontaktlencse, amely az egyedi kialakításával segít korrigálni az asztigmatizmust. A tórikus lencse előnye a cilinderes szemüveggel szemben, hogy jóval nagyobb látóteret kínál, a X lencséktől megszokott komfort és kényelem érzésén felül. A Frequency XCEL Toric XR a -2, 75DC –vel rendelkezőkön segít. Az átvétel és fizetés menete: - Kérjük jelezze a Vaterás vásárlás során, hogy
-* futárral vagy személyesen szeretné-e átvenni a terméket. (A házhoz szállítás díja 899 forint, 15. 000 forint összértékű rendelés esetén ingyenes. A személyes átvétel Budapest belvárosában található irodánkban ingyenes)
- * készpénzben vagy banki utalással kíván-e fizetni.
- Ön a Vaterás leütést követően megkapja a visszajelzést elérhetőségeinkkel. Kérnénk, hogy ezt követően küldjön nekünk egy válasz emailt a következő adatokkal: dioptria-érték, görbületet (és tórikus, multi/bikofális lencsék lencsék esetén a további szükséges paraméterek). Szintén jelezze, hogy milyen módon kívánja átvenni és kifizetni a terméket.
- Mi ezután visszaigazoljuk megrendelését és a várható szállítási időt, amely várhatóan 2-4 munkanap (esetleg ritka dioptriák és tórikus lencsék esetén 4-10 munkanap) lesz.
- Végül egy újabb emailben értesítjük Önt, amikor a termék raktáron van és személyesen átvehető vagy átadjuk a futárnak.
- Személyes átvétel esetén Ön megkapja irodánk címét és az útbaigazítást térképpel. Munkanapokon 9. 00 és 17. 00 között várjuk Önt irodánkban. A futár a megadott szállítási címre (házhoz vagy munkahelyre) viszi a termékeket, a feladást követő 24 órán belül. Amennyiben nem találja Önt, akkor még legfeljebb 2 alkalommal próbálkozik a kézbesítéssel. A kiszállítás hétfőtől szombatig naponta 8. 00 és 20. 00 óra között történik. - 30 napos visszavételi garanciát adunk a sértetlen, bontatlan csomagolású termékekre (a törvényileg kötelező 8 napos elállási jogon felül) Ha vannak még kérdései, írjon nekünk! Bármely további kérdését szívesen megválaszoljuk!
Nézze meg további termékeinket is! Szerintünk nálunk találja Magyarország legolcsóbb kontaktlencséit, folyadékjait és szemcseppjeit! Átlagos vásárlónk évi 10-50 ezer forintot takarít meg azzal, hogy tőlünk vásárol.
Kellemes vásárlást kívánunk, és reméljük, hogy visszatérő vásárlónk lesz!
Az eOptika csapata



Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 20:28
. AKCIÓ! Frequency XCEL Toric XR (3 db), havi - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Tracer síkabát - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Tracer síkabát
Hibátlan állapotú.
hossz: 70cm
ujjhossz nyaktól: 78cm
szélesség: 65cm


Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Az aukció vége: 2011-12-06 19:45
. Tracer síkabát - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

LOUIS VUITTON NŐI NAGY SZÉPSÉGES PÉNZTÁRCA - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

LOUIS VUITTON NŐI PÉNZTÁRCA
NAGYON ELEGÁNS, LUXUS KIVITEL.
FEKETE lakk pénztárca. Fekete díszdobozban!!
Méretei: 19x10x3cm van helye aprópénznek, papírpénznek, iratoknak, kártyáknak, fényképnek.
Több színben is van!!!
Szuper ajándék névnapra, szülinapra.
Vásárolj időben a 2011-es Karácsonyra!!!
Azonnal postázom, készleten van!!!



Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Az aukció vége: 2011-11-28 11:28
. LOUIS VUITTON NŐI NAGY SZÉPSÉGES PÉNZTÁRCA - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Motortankra is szerelhető hátizsák - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Csak 5 napig.
Motortankra is szerelhető hátizsák
Eladó egy új, motortankra is felszerelhető vizhatlan hátizsák.
A motorra mágneses rögzítő erősíti fel. Térképtartó, vízhatlan burkolat és hátizsák funkciót elősegítő vállpánt a tartozéka.
Villámár esetén a postát állom.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 11:10
. Motortankra is szerelhető hátizsák - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Zselés Starter Szett + 9W-os UV lámpa - Akció - Jelenlegi ára: 9 990 Ft




Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 10:16
. Zselés Starter Szett + 9W-os UV lámpa - Akció - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Wanted - Fémdobozos extra változat (2 DVD) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Wanted - Fémdobozos extra változat (2 DVD) (Steelbook)
Tartalom:
A 25 éves Wes volt a legszürkébb irodai rabszolga, akit a hátán hordott a föld. A főnöke óránként megalázta, a barátnője rendszeresen semmibe vette, az élete szűnni nem akaró nyűgként vánszorgott előre. Mindenki biztos volt abban, hogy ez a hasznavehetetlen alak semmire sem viszi. Wesnek nem maradt más, mint hogy valahogyan eltöltse sivár napjait, és belehaljon a lassú gürcölésbe.
Ám ekkor találkozott egy Fox nevű nővel.
Miután Wes apját meggyilkolják, a halálosan szexi Fox beszervezi a fiút a Testvériségbe, egy titkos társaságba, amely arra képezi ki West, hogy megbosszulja apja halálát a benne szunnyadó képességek feltárásával. Miközben a nő megtanítja neki, hogyan tegyen szert villámgyors reflexekre és bámulatos ügyességre, Wes rájön, hogy a csapat egy ősi törvény szerint él: végre kell hajtaniuk a halálos ítéleteket, amelyeket maga a sors ad.
Ördöngösen briliáns tanítói – köztük a rejtélyes vezető, Sloan – segítségével Wes élvezni kezdi azt az erőt, amelyre mindig is vágyott. Ám lassacskán ráébred, hogy veszedelmes társai mögött más is rejtőzik, mint amit mutatnak. Ahogy a hősiesség és a bosszú között ingadozik, Wes megtanulja azt, amit soha senki más meg nem taníthat neki: hogy csak ő egyedül irányítja a sorsát.
Mark Millar kultuszképregénye alapján az Éjszakai őrség rendezője, Timur Bekmambetov készített rendkívül izgalmas, látványos akciófilmet.
EXTRÁK:
1. LEMEZ:
Kisfilm - Az autós üldözés
Kisfilm - Pillantás a kulisszák mögé
2. LEMEZ:
Bővített jelenetek
Kisfilm - A szereplők és a karakterek - A színfalak mögött a színészekkel
Kisfilm - Kaszkadőrjelenet a vonaton
Kisfilm - A trükkök - A lehetetlen művészete
Kisfilm - Forradalmi trükkök - Az elképzeléstől a megvalósításig
Kisfilm - A Wanted gyökerei
Kisfilm - A rendező szemén keresztül
Egyéb - Wanted: Mozgó képregény
Kimaradt jelenetek - Így készült a Wanted játék
Videóklip - The Little Things



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-02 09:17
. Wanted - Fémdobozos extra változat (2 DVD) - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

104-es kosaras ing - Jelenlegi ára: 500 Ft

Szép állapotban.
hossz 37cm, szél 30cm


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 08:27
. 104-es kosaras ing - Jelenlegi ára: 500 Ft

Kézzel Horgolt Terítő ÚJ! 85x65 cm Karácsony! - Jelenlegi ára: 1 Ft


Nagy ovális terítő, csillagvirág közép résszel és széles csipke bordűrrel.
Ez a gyönyörűség nagyon szép dísze lehet egy nappalinak, akár egy dohányzó asztalon, vagy bármilyen más bútordarabon. De ahogy a képen is látszik, egy egyszerű üvegasztalt is varázslatossá tud tenni.
Két heti kemény munkám van benne, úgyhogy nehezen válok meg tőle : )
Szerintem ajándéknak is kitűnő.
Mérete kb. 85x60 cm.


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-09 07:41
. Kézzel Horgolt Terítő ÚJ! 85x65 cm Karácsony! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nyelvtan tankönyvek 2. - Jelenlegi ára: 999 Ft

Lakáskiürítés során rengeteg képregényre, könyvre bukkantunk amit most kiárusítok!
Tankönyvek kiárusítása!
Pár beírás előfordulhat, de alapvetően hibátlan állapotú könyvek.
Érdemes szétnézni nálam!



Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 06:58
. Nyelvtan tankönyvek 2. - Jelenlegi ára: 999 Ft

Női nyaklánc feket kö és strasszos medállal - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Fekete kocka és kör alakú strasszos medálos nyaklánc medállal női nyaklánc



Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 05:30
. Női nyaklánc feket kö és strasszos medállal - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Ford 6000CD RDS E-O-N gyári CD olvasó fejegység - Jelenlegi ára: 7 000 Ft


Ford 6000CD RDS E-O-N
gyári CD lejátszóhoz való, CD olvasó fejegység, hibátlan állapotban, kompletten  eladó.  
Ha a készüléked CD olvasója hibás, akkor csak egyszerűen kicseréled ezzel és már kész is. Csak 4 db csavarral van a készülékben rögzítve. A fejegység cseréje szaktudást nem igényel, de szükség esetén a cseréhez segítséget is tudok nyújtani!
Csak az itt látható Ford 6000CD CDS EON típusú készülékkel kompatibilis. A régebbi modellekhez nem jó!
A készülék ára fix, alkura nincs lehetőség!
Az ajánlott postaköltség: 1000 Ft.
Utánvéttel nem postázok!



Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 01:46
. Ford 6000CD RDS E-O-N gyári CD olvasó fejegység - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

2011. november 28., hétfő

-Felhúzható fürdőjáték - Jelenlegi ára: 990 Ft


A termék új eredeti csomagolásban van!
 Mint a képen!
Kérdezzen bátran, minden kérdésre a lehető legrövidebb időn belül válaszolok.
Termékeim nagy része TV reklámokból ismert termék, illetve a képek magukért beszélnek, ezért részletes termékleírást csak az újdonságoknál, illetve egyedi termékek esetében készítek.
Csak készleten lévő terméket hirdetek meg.
 Termékeim újak, nagykereskedésekből származnak, ezért a törvényes garanciális feltételek érvényesek rájuk.
Fotógarancia
A feltöltött képeket a felkínált termékről magam készítettem
Személyes átvétel lehetséges Budapesten a XVII. kerületében fix helyen majdnem minden nap egyeztetett időpontban, melyet a visszaigazolásban részletesen feltüntetek.
Személyes átvételnél bankkártyás fizetés is lehetséges
Kérem mindenki feltétlen várja meg a személyes visszaigazolást, melyet a lehető legrövidebb időn belül megküldök
Az utalás beérkezését az értékelés elkészítésével jelzem.
Postázási napok: keddtől péntekig.
A beérkezett utalások alapján általában aznap, de legkésőbb másnap postára adom a megvásárolt terméket, vagy termékeket.
Csomagküldés: Postai díjszabás szerint bármely ajánlott, illetve csomagküldési lehetőséggel. Irányadó: termék súlya csomagolással együtt, és méret alapján .
( Postai előírások: pl max hossz méret)
Nagyobb értékű termék esetén ajánlom az időgaranciás, biztosított csomagküldés lehetőségét. Semmilyen csomagolási költséget nem számolok fel
Utánvételes, illetve rózsaszínű csekken bankszámlára történő fizetés lehetősége kizárva
Legcélszerűbb, leggyorsabb, valamint legolcsóbb a CIB, vagy BBRt fiókban számlaszámra történő befizetés, melyekről azonnal értesítést kapok.
Csomagot csak a vételár kiegyenlítése után küldök.
Amennyiben több terméket rendel egyszerre postaköltséget takarít meg.
Kérem nézze meg többi termékemet is, olvassa el saját oldalam.
Jó böngészést, sikeres licitálást!  


Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-16 00:57
. -Felhúzható fürdőjáték - Jelenlegi ára: 990 Ft

MANGO szoknya gyöngyökkel - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Kedves Látogató!
Eladó a képeken látható eredeti mango szoknya. Színe barna, gyöngyök díszítik.
Állapot: használt, de jó állapotú
Mérete M-es (38-40-es)
Ha bármilyen kérdésed van, nyugodtan tedd fel, igyekszem válaszolni!
Sokféle alig használt vagy teljesen új holmit árulok, nézz szét nálam! (feltöltés alatt)
További szép napot kívánok!


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 00:00
. MANGO szoknya gyöngyökkel - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Delfin alakú kézimaszírozó - Jelenlegi ára: 2 298 Ft

Mint a képeken! Tökéletesen működik! 220V/28W fogyasztású és két erősségi fokozatban működik!
Felhívom a tisztelt érdeklődő figyelmét, hogy csak abban az esetben licitáljon, ha a terméket a megvétel ill. a licit álltali elnyerése utáni 7 napon bellül hajlandó átvenni! Ellenkező esetben, kellő értékelés mellett visszateszem az eladó termékeim közé!
INFRALÁMPÁS 3 MASSZÍROZÓ FEJEL!


Jelenlegi ára: 2 298 Ft

Az aukció vége: 2011-12-01 22:42
. Delfin alakú kézimaszírozó - Jelenlegi ára: 2 298 Ft

Quechua kabát. 4 év.mérek. - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

quechua kabát mérete102-109 cm 4 éves ez van beleirva. inkább a mért adatokat vegyétek figyelembe.


Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 22:17
. Quechua kabát. 4 év.mérek. - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Butikban vásárolt női farmer nadrág 28-as - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Butikban vásárolt  női csípő farmer nadrág W: 28, L: 33 méretben eladó. Szinte új, hibátlan kitűnő állapotban van. Nagyon keveset használtam. Az eredeti ár töredékéért tiéd lehet. Ha kérdésed van kérdezz, szívesen válaszolok! Licitet nem törlök! (kettő kép világos lett fekete színű a nadrág, nem kopott!!! )


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-01 19:59
. Butikban vásárolt női farmer nadrág 28-as - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Reebok cipő - Jelenlegi ára: 501 Ft

Kényelmes,        jó állapotú         reebok         cipő


Jelenlegi ára: 501 Ft

Az aukció vége: 2011-12-01 09:05
. Reebok cipő - Jelenlegi ára: 501 Ft

Next pamuttal bélelt naci 3-6 hónapos korig - Jelenlegi ára: 800 Ft

Next pamuttal bélelt nadrág 3-6 hónapos korig.
Színe: rózsaszín
Állapota: hibátlan, keveset használt
Dereka: 19-22 cm 
Elöl-hátul zsebes.


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 08:43
. Next pamuttal bélelt naci 3-6 hónapos korig - Jelenlegi ára: 800 Ft

Komár Romet gyújtás kondenzátor új - Jelenlegi ára: 950 Ft

Komár Romet kadett Romet pony típushoz. Új termék!! További alkatrészek a termékeim között megtalálhatók!  SIMSON STAR, SCHWALBE, S50, S51, SR50, MZ TROPHY 125-150-250, TS 125-150-250 ETZ 125-150-250-251, JAWA 250, 350 634-638, ROMET, KOMÁR, RIGA, BABETTA 207, 210 TÍPUSAIHOZ NAGYON SOKFÉLE ALKATRÉSZT BE TUDOK SZEREZNI! ÉRDEKLŐDJÖN KÉRDEZZEN HA SZÜKSÉGE VAN VALAMIRE ÉS NEM TALÁLJA! KÉRÉSRE BESZERZEM A KÉRT ALKATRÉSZT!


Jelenlegi ára: 950 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 07:56
. Komár Romet gyújtás kondenzátor új - Jelenlegi ára: 950 Ft

36os bokapántos cipő!1100ft sok szép olcsó cucc! - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Méret hiba miatt eladó ez a cipő.
Nézz be hozzánk, sok szép termékünk van jó áron! Mindent mosva, vasalva, tisztán küldök. Ha valami hibája van jelzem.


Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Az aukció vége: 2011-12-01 06:44
. 36os bokapántos cipő!1100ft sok szép olcsó cucc! - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Virágmintás porcelán bonbonier - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Német hagyatékból, alján egy virágszál jelzés.
magasság tetővel 9 cm
legnagyobb átmérő 11 cm
A tető belső felén, a peremén a 4. képen
piros nyíllal jelölt helyen repedés az anyag vastagságában,
amely a használatot nem befolyásolja.,


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-15 05:49
. Virágmintás porcelán bonbonier - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Gyermek bukósisak bármilyen sporthoz - Jelenlegi ára: 500 Ft

Gyermek bukósisak bármilyen sporthoz 
Szép állapotban



Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-01 05:07
. Gyermek bukósisak bármilyen sporthoz - Jelenlegi ára: 500 Ft

Disco Karaoke Hifi Mini erősítő NEWJOMO Y-228D ÚJ! - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

NEWJOMO Y-228DC Karaoke, Hifi Mini erősítő ÚJ
230V AC 12V DC
Használható Lakásban vagy akár autóban illetve buszokon kihangosításra is kiváló.
Főbb adatok:
-2x40w teljesítmény 
-2 mikrofon bemenet, 1 vonal bemenet
-Visszhang effekt
-Ideális karaoke felhasználásra, hangfal és mikrofon szükséges hozzá.
NEWJOMO Y-228DC típusú erősítő.
Egyedülálló termék a piacon, a készülék rendkívül kis méretű, számos praktikus funkcióval ellátva.
2x45w-os teljesítményével, elegendő hangerőt biztosít és tökéletesen megállja helyét otthoni általános felhasználásra, valamint kisebb bulikon, karaoke partikon.
Kiránduló buszokon kihangosításra információ adatok bemutatásra is kiváló.
2 mikrofon bemenettel rendelkezik, valamint a visszhang effeket is megtaláljuk benne!
2 vonalbemenettel látták el, egy kapcsolóval válaszható hogy melyik csatornát akarjuk erősítve hallani.
A zene és a mikrofon hangszínét is tudjuk szabályozni.
Látványos kivezérlésjelzővel látták el, mely jól láthatóan jelzi a túlhajtást.
Nagyon sokfajta mikrofont találsz Karaoke felhasználásra termékeim között kedvező áron.
Mint vezetékest mint vezeték nélkülit egyaránt.
Kérem, szánjon erre egy pici időt és olvassa el!
Közel 3000 terméket itt a vatera piacterén oldalunkon.
Ha van ideje nézzen körbe mert sok olyan dolgot is talál amire lehet nem is gondol és már régóta keresi vagy szeretne venni itt megtalálhatja.
Postázás csomagként utalás beérkezését követően sorrend szerint postázzunk 2-3 munkanap.
A Posta díját semmi esetben sem vállaljuk át.
Csomagok szállítási ideje feladástól számítva 24. óra
Ajánlott levelek szállítási ideje feladástól számítva 15. nap.
5000. -FT feletti termékeket csak csomagban postázunk.
Vásárlás után a utaláshoz szükséges bankszámlaszámot mi küldjük el az nem szerepel az automata levélben.
Ha megvette termékünket kérem e-mailben vagy telefonon minden esetben a vevő keressen meg minket ezek után küldjük csak el az utaláshoz szükséges bankszámlaszámot és adatókat.
Hol találja meg adatainkat?
Ha a termékünk megfelel önnek, és megvásárolja, kérem minden esetben ön, vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőség valamelyikén.
Elérhetőségünket, ha fix áron vásárolt kb 5. percen belül meg fogja kapni a Vaterától E-mail be, illetve megtalálja az ön oldalán a vásárolt árúk és a kicsi borítékra kattintva, vannak az elérhetőségeink.
 
KÖSZÖNÖM MEGÉRTÉSÉT ÉS TÜRELMÉT.


Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-08 01:17
. Disco Karaoke Hifi Mini erősítő NEWJOMO Y-228D ÚJ! - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Róma útikönyv - Jelenlegi ára: 990 Ft


A könyvet egy római nyaralás alatt használtuk.
Nézd meg a többi termékeimet is!
Köszönöm.



Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2011-12-05 00:21
. Róma útikönyv - Jelenlegi ára: 990 Ft

HP, Lézertoner, Q2612A - Jelenlegi ára: 23 380 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: HP, Lézertoner, Q2612A
Cikkszám: GSM-0048
Gyártó: HEWLETT PACKARDFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellelHasználható a következő nyomtatókhoz:
HP LaserJet 1010
HP LaserJet 1010W
HP LaserJet 1012
HP LaserJet 1015
HP LaserJet 1018
HP LaserJet 1020
HP LaserJet 1022
HP LaserJet 1022n
HP LaserJet 1022nw
HP LaserJet 3010
HP LaserJet 3015
HP LaserJet 3020
HP LaserJet 3030
HP LaserJet 3050
HP LaserJet 3052
HP LaserJet 3055
HP LaserJet M1005 MFP
HP LaserJet M1319F
A toner kb. 2000 oldal kinyomtatására elegendő (gyári adatok alapján)
Szín: feketeA termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM129939


Jelenlegi ára: 23 380 Ft

Az aukció vége: 2011-11-28 23:14
. HP, Lézertoner, Q2612A - Jelenlegi ára: 23 380 Ft

2011. november 27., vasárnap

Távirányítós munkagép,bulldózer,30cm.ÚJ1Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft

A fényképeken látható NAGYON SZUPER TÁVIRÁNYÍTÓS (vezetékes) játék autó.
A játékot a távirányítóban elhelyezett 3 darab ceruza elemmel lehet működtetni, akár két éves gyerek is tudja kezelni.
Működése:
-előre-hátra menet (összkerékhajtás)
-jobb-bal kanyarodás
-markoló kanál mozgatása függőlegesen
Ezt ne hagyja ki, akár 1 Ft-ért az ÖNÉ lehet! Nincs minimálár!
A távvezérlő zsinór hossza 130cm.
Masszív termék, nem kell félni, hogy két perc alatt szétesik!
Méretei: 30 x 15x 11 cm.
Súlya, csomagolás nélkül: 430 gramm!!!
Köszönöm, hogy benézett, kérem tekintse meg galériámat sok 1Ft-os aukció több kategóriában és sok minőségi játék kerül feltöltésre !



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-03 23:00
. Távirányítós munkagép,bulldózer,30cm.ÚJ1Ft - Jelenlegi ára: 1 Ft

Chicco activity asztal, játékasztal 2in1 - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Teljesen új, bontatlan csomagolásban.
2in1: egyik oldalán zongora, többféle hangot adó, mozgatható, tologatható játék; másik oldala építőjáték.
12 hónapos kortól szerepel a dobozon, de mivel az asztallap letehető a földre, mi korábban is használtuk.


Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 22:40
. Chicco activity asztal, játékasztal 2in1 - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

Amerikából érkezett! Go Team Go fiú atléta - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Nagyon egyedi baseball fiú atléta, elejénhímzés felirat, labda. méret 18M de szerintem még 2-2. 5évesre is jó.. Egyedi darab!



Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Az aukció vége: 2011-12-01 21:41
. Amerikából érkezett! Go Team Go fiú atléta - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

NEXT pihe-puha mamusz 24-es - Jelenlegi ára: 650 Ft

UK 7-es méretű pihe-puha NEXT mamusz. Külső talphossz: 16, 5 cm. Újszerű!


Jelenlegi ára: 650 Ft

Az aukció vége: 2011-11-28 21:11
. NEXT pihe-puha mamusz 24-es - Jelenlegi ára: 650 Ft

Tibeti fülbevaló és hajgumi - Jelenlegi ára: 200 Ft


Tibeti fülbevaló és hajgumi



Jelenlegi ára: 200 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 20:18
. Tibeti fülbevaló és hajgumi - Jelenlegi ára: 200 Ft

Esővédő fólia sportbabakocsira - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Esővédő fólia sport babakocsira. Anyaga víztiszta neylon, mindenfajta sport babakocsira használható.
1 hónapos pénzvisszafizetési garanciával!
A babakocsis képek csak illusztrációk!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 08:45
. Esővédő fólia sportbabakocsira - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

L-es meleg kapucnis pulóver - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Guanda márkájú szürke kapucnis pulóver. Hosszú ujjú.
Semmi hibája! Nagy lett, ezért sosem tudta hordani senki. Teljesen új!  
Méretei:
Hossza 69, 5cm
Mellbőség 2x58cm
Vállszélesség 53cm
Ujja válltól 64cm, nyaktól mérve 81cm
Az felső L-es méret, de nézd a mérettáblázatot!
Nézz szét további termékeim között is! És ha bármi kérdésed van, írj nekem!


Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 08:29
. L-es meleg kapucnis pulóver - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Női nyári vadász stílusú kabát XL-es - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Miért fizetne a szállításért?
Ha egyszerre 4 terméket vásárol tőlem, a postát én állom!
Vadász stílusú könnyű nyári kabát.
Különleges csontgombokkal és szintén ugyanolyan stílusú kitűzővel!
Elől két nyitott zsebe van.
Hibátlan állapotú.
Méretei: teljes hossza 72 cm.
Válla 50 cm.
Ujj külső hossza 47 cm.
Ujj belső hossza 38 cm.
A mellbősége 2x60 cm.



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2011-12-04 07:43
. Női nyári vadász stílusú kabát XL-es - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

szinte új 20-db ruhacsomag+cipők 92-98 (toy story - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

minden kérdésre szivesen válaszolok, nézz be hozzám és sporolj a postán


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 06:59
. szinte új 20-db ruhacsomag+cipők 92-98 (toy story - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Képernyővédő fólia, HTC Wildfire S, BRANDO - Jelenlegi ára: 2 659 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Képernyővédő fólia, HTC Wildfire S, BRANDO ULTRA CLEAR Protector Plus
Cikkszám: 53083
Gyártó: BRANDOFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
HTC
Wildfire S
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM89678


Jelenlegi ára: 2 659 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 02:57
. Képernyővédő fólia, HTC Wildfire S, BRANDO - Jelenlegi ára: 2 659 Ft

Tartókar, univerzális, autós tartó + - Jelenlegi ára: 1 916 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Tartókar, univerzális, autós tartó + tapadókorongos tartókar (4-11cm széles készülékekhez)
Cikkszám: 46124
Gyártó: Utá ngyá rtott termé kFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Acer
DX900, F900, Liquid S100, M900, neoTouch S200, Stream, X960
Airis
Alcatel
153, 155, 156, 301, 302, 303, 311, 320, 332, 355, 501, 511, 512, 525, 531, 535, 551, 556, 557, 565, 701, 715, 735, 735i, 756, 757, 835, C551, C552, C635, C651, C701, E157, E158, E159, E160, E252, E256, E259, E801, O. T. (egynormás típusok), O. T. Dual, Pocket, S210, S853
Altina
Apple
ASUS
P525, P535, P552W, P560, P565, R600, R700 | R700t, ZX1 Lamborghini
Becker
Z108, Z112, Z113, Z116, Z213, Z217
BenQ-Siemens
A35, A40, A50, A52, A55, A57, A60, A65, AF51, C25, C35, C45, C55, C60, C62, C65, C72, C75, C81, CF62, CFX65, CT65, CV65, CX65, CXT65, CXV65, CX70, EF81, EL71, M35, M50, MT50, M55, M65, MC60, ME45, ME75, P50, S25, S35, S40, S45, S65, S68, S75, SF65, SK65, SL42, SL45, SL55, SL65, SL75, SP65, ST60, SX1
Blackberry
Bluepanther
Thunder, Topaz, V460, V480
CNS
Commtiva
Dell
DreimGO
DG200BT, DG220GC
Eten
G500+, M600, M600+, M700 Glofiish, M810 Glofiish, V900 Glofiish, X500 Glofiish, X500+ Glofiish, X800 Glofiish
Fujitsu-Siemens
Pocket LOOX N520
Garmin
nüvi 1350T, nüvi 1370T, nüvi 1390T, nüvi 200W, nüvi 250W, nüvi 255W T, nüvi 265WT, nüvi 3760T, nüvi 3790T, nüvi 650, nüvi 660, nüvi 670, nüvi 760, nüvi 765T, nüvi 775T, nüvi 860, zumo 660
Gigabyte
g-Smart MS802, g-Smart Panda M3447, g-Smart S1200
Harman Kardon
HP
iPAQ 614 | 614c, iPAQ 914 | 914c, iPAQ rw6815
HTC
7 Pro, 7 Surround, 7 Trophy, Aria, Artemis | P3300, Breeze | S350, Cavalier | S650, Cruiser | P3301, Desire HD, Desire Z, Desire | Bravo | A8181, Dream, Excalibur | S620, G1 | Android, Google Nexus One, Gratia, HD mini, HD2 | LEO, HD7, Herald | P4350, Hero, HTC Thunderbolt 4G LTE, Juno, Legend | A6363, Love | P3350, Magic, Magician, MAX 4G, MTeoR, Oxygen | S310, Panda | P6300, Pharos | P3470, Rose | S740, Sedna | P6500, Smart, Snap | S521, Startrek, Tattoo, Touch 2 | T3333, Touch 3G | Jade, Touch Cruise 2 | Iolite | T4242, Touch Cruise | Polaris | P3650, Touch Diamond 2 | Topaz, Touch Diamond | P3700, Touch Dual | Nike | P5500, Touch Find | Apex, Touch HD | BlackStone | T8282, Touch Pro | Raphael, Touch Pro 2 | Rhodium, Touch Viva | Opal, Touch | P3450 | Elf, Touch | P3452 | Elfin, Trinity | P3600, TyTN II | Kaiser | P4550, TyTN | Hermes | Mercury | P4500, Victor (P3702), Vox | S710, Wildfire, Wings | Volans | S730, Wizard | Prodigy
Huawei
Hyundai
MB115, MB121, MB400, MB910
i-mate
SmartPhone, SmartPhone 2, SmartPhone 3(i), SmartPhone 5m
iconX
Intensa
N720BT, N770, N770BT
LG
510w, 5200w, 600, A130, Apex, B1200, B2050, B2100, BL20, BL40, C105, C1100, C1150, C1200, C1300, C1400, C2100, C2200, C3100, C320 InTouch Lady, C3300, C3310, C900 Optimus 7Q, Cookie 3G T320, Cookie Style T310, Cosmos Touch, Egyéb típusok, F2400, Fathom, G4010, G4015, G510, G5300, G5400, G5500, G7020, G7030, G7050, G7100, G7130, G7500, G8000, GB115, GB280, GD350, GD510 POP, GD550 Pure, GD880 mini, GD900, GM310, GM360 Viewty Snap, GM650s, GS290 Cookie Fresh, GS390 Prime, GS500 Cookie Plus, GT400 Viewty Smile, GT405, GT540 Optimus, GT550 Encore, GT950 Arena, GU230, GU285, GU292, GW370 Rumour Plus, GW880, GW910, GW990, GX200, GX300, GX500, HB620T, K520, KC550 Orsay, KC780 Reina, KC910 Renoir, KE260, KE500, KE770 Shine, KE800, KE820, KE850 Prada, KE970 Shine, KE990 Viewty, KF305, KF310, KF510, KF600, KF700, KF750 Secret, KF900 Prada, KG110, KG130, KG220, KG225, KG228, KG275, KG290, KG300, KG320, KG375, KG590i, KG77, KG800, KG810 Chocolate, KG850, KG90, KG920, KH3900 Joypop, KH5200 Andro-1, KM380, KM500, KM570 Cookie Gig, KM900 Arena, KP100, KP130, KP170, KP202, KP230, KP235, KP500 Cookie, KP501 Cookie, KP502 Cookie, KS20, KS20, KS360, KS365, KU250, KU380, KU580, KU800, KU970, KU990 Viewty, L3100, L5100, L600v, M4410, M6100, Octane, Optimus Chic E720, Optimus One P500, Optimus Q, Optimus S, Optimus T, P7200, Quantum, S5200, Scarlet II TV, SU420 Cafe, SU920, T300 Wink, T5100, TD4000, TD7130, Town C300, U370, U8110, U8120, U8150, U8180, U8210, U830, U8330, U8360, U8380, U880, U960, Vortex, Vu Plus, VX4500, VX4600, VX6000, VX6100, W3000, W7000, W7020, Wink 3G T320, Wink Style T310
Mitac Mio
C310, C320, C510, C520, C620, C710, C720, C720b, H610, Leap K1, MOOV 330, MOOV 360, MOOV 370, MOOV M400
Motorola
A1000, A1010, A1600, A1800, A3100, A630, A780, A810, A830, A835, A920, A925, Accompli A008, Aura, C115, C116, C139, C155, C168, C200, C205, C261, C300, C333, C336, C350, C350i, C380 | C385, C390, C550, C650, C651, C975, C980, CD920, CD930, COCKTAIL VE70, D160, D520, M3688, M3888, DEFY, E1000, E1070, E365, E375, E380, E398, E550, E680, E770, EM25, EM28, EM30, EM35, KRZR K1, KRZR K3, MC55, Milestone, MOTO ME501, Motofone F3, MPx100, MPx200, MPx220, PEBL U3, PEBL VU20, Q, Q11, Q9, RAZR maxx V6, RAZR V3xx, RAZR2 V8, RAZR2 V9, RAZR2 V9x, RIZR V6, RIZR V8, RIZR Z10, RIZR Z3, RIZR Z6w, RIZR Z8, RIZR Z9, ROKR E1, ROKR E2, ROKR E6, ROKR E8, ROKR W5, ROKR W6, ROKR Z6, SLVR L2, SLVR L6, SLVR L7, SLVR L9, Star Tac, T180, T191, T192, T193, T205, T2288, V2288, T250, T260, T280, T720, T720i, T722, Timeport L7089, P7389, Tundra VA76r, U6, U9, V1050, V1100, V150, V171, V180, V220, V235, V280, V3, V300, V360, V361, V365, V3688, V3690, V50, V51, V3c, V3i, V3x, V500, V525, V547, V550, V60, V60i, V600, V620, V635, V66, V66i, V70, V80, V878, V980, VE66, W160, W161, W175, W177, W180, W181, W208, W213, W220, W230, W231, W233 Renew, W270, W375, W377, W385, W388, W396, W490, W510, W7 Active Edition, ZN200, ZN300, Összes egyéb típus
Myguide
4330
myPhone
1055 Retto, 1070, 1230, 3350, 3370, 6650, 6651, 6670, 6690, 6691, 7720, 8810 TV, 8850, 8890 Sense, A320
Navigon
2150 max, 2210, 7110, 7210, 7310, 8110, P9611 Porsche Edition
Navon
N460, N470, N550, N560
Nokia
1101, 1110, 1111, 1112, 1200, 1202, 1203, 1208, 1209, 1280, 1506, 1600, 1608, 1609, 1610, 1611, 1616, 1650, 1661, 1662, 1680 Classic, 2010, 2100, 2110, 2110i, 2220 Slide, 2300, 2310, 2323 Classic, 2330 Classic, 2600, 2600 Classic (Új változat 2008), 2610, 2626, 2630, 2650, 2652, 2660, 2680 Slide, 2700 Classic, 2720 Fold, 2730 Classic, 2760, 3100, 3109 Classic, 3110, 3110 Classic (új kiadás 2007), 3110 Evolve, 3120, 3120 Classic, 3200, 3205, 3208, 3210, 3220, 3230, 3250, 3300, 3310, 3330, 3320, 3360, 3410, 3500 Classic, 3510, 3510i, 3555, 3600 Slide, 3610 Fold, 3650, 3660, 3710 Fold, 3720 Classic, 3806, 5000, 5030 XpressRadio, 5070, 5100, 5110, 5130 XpressMusic, 5140, 5140i, 5200, 5210, 5220 XpressMusic, 5230, 5250, 5300 XpressMusic, 5310 XpressMusic, 5320 XpressMusic, 5330 XpressMusic, 5500 Sport, 5510, 5530 XpressMusic, 5610 XpressMusic, 5630 XpressMusic, 5700 XpressMusic, 5730 XpressMusic, 5800 Navigation Edition, 5800 XpressMusic, 6020, 6021, 6030, 6060, 6070, 6080, 6085, 6086, 6100, 6101, 6102, 6103, 6110, 6110 Navigator (új kiadás 2007), 6111, 6120 Classic, 6121 Classic, 6124 Classic, 6125, 6131, 6133, 6136, 6150, 6151, 6170, 6210, 6210 Navigator (Új változat 2008), 6212 Classic, 6216 Classic, 6220, 6220 Classic (Új változat 2008), 6230, 6230i, 6233, 6234, 6250, 6260, 6260 Slide, 6267, 6270, 6280, 6288, 6290, 6300, 6300i, 6301, 6303 Classic, 6303i Classic, 6310, 6310i, 6330 XpressMusic, 6500 Classic, 6500 Slide, 6510, 6555, 6600, 6600 Fold, 6600 Slide, 6600i Slide, 6610, 6610i, 6620, 6630, 6650, 6650 Fold, 6670, 6680, 6681, 6700 Classic, 6710 Navigator, 6720 Classic, 6730 Classic, 6760 Slide, 6790 Surge, 6800, 6810, 6820, 6822, 7020, 7070 Prism, 7100 Supernova, 7110, 7200, 7210, 7210 Supernova, 7230, 7250, 7250i, 7260, 7270, 7280, 7310 Supernova, 7360, 7370, 7373, 7380, 7390, 7500 Prism, 7510 Supernova, 7600, 7610, 7610 Supernova, 7650, 770, 7700, 7710, 7900 Crystal Prism, 7900 Prism, 8110, 8210, 8250, 8310, 8600 Luna, 8800, 8800 Arte, 8800 Carbon Arte, 8800 Gold Arte, 8800 Sapphire Arte, 8800 Sirocco, 8810, 8850, 8890, 8910, 8910i, 9000, 9110, 9110i, 9210, 9300, 9300i, 9500, C1-00, C1-01, C1-02, C2-00, C3-01, C5-00, C6-00, C6-01, C7-00, E5, E50, E51, E52, E55, E60, E61, E61i, E62, E63, E65, E66, E7-00, E70, E71, E72, E73 Mode, E75, E90 Communicator, N-Gage, N-Gage QD, N70, N71, N72, N73, N75, N76, N77, N78, N79, N8, N80, N800, N81, N81 8GB, N82, N83, N85, N86, N90, N900, N91, N91 8GB, N92, N93, N93i, N95, N95 8GB, N96, N97, N97 mini, X2-00, X2-01, X3, X3-02, X6, X6 16GB, X6 8GB
O2
XDA Diamond Pro, XDA IQ, XDA Orbit, XDA Terra, Xphone, Xphone II, Xphone IIm
Palm
Treo 700w, Treo 750v, Z22
Panasonic
G50, G60, GD30, GD50, GD35, GD55, GD67, GD70, GD75, GD87, GD88, GD93, GD95, VS3, VS7, X300, X400, X500, X60, X66, X70, X800, Összes egyéb típus
Philips
330, 350, 530, 535, 355, 362, 630, Fizz, Genie, Savvy, Spark
Qtek
8010, 8020, 8080, 8100, 8300, 9600, G100, G200
Royaltek
Sagem
MC922, 939, MC930, MY-150X, MY-200c, MY-200x, MY-202c, MY-202x, MY-210x, MY-212x, MY-213x, MY-215x, MY-220x, MY-231x, MY-234x, MY-300x, MY-312x, MY-400v, MY-400x, MY-401c, MY-401x, MY-405x, MY-411c, MY-411Cv, MY-411v, MY-411x, MY-419x, MY-421x, MY-429x, MY-500c, MY-501c, MY-501x, MY-511x, MY-519x, MY-521x, MY-600v, MY-600x, MY-700x, MY-721x, MY-721z, MY-750x, MY-800x, MY-850c, MY-850v, MY-855c, MY-900c, MY-C2, MY-C2-3, MY-C3, MY-C3-2, MY-C4, MY-C4-2, MY-C5-2, MY-C5-3, MY-S7, MY-V55, MY-V56, MY-V65, MY-V75, MY-V76, MY-V85, MY-X1, MY-X1-2, MY-X2, MY-X3, MY-X3-2, MY-X5, MY-X5-2, MY-X6, MY-X6-2, MY-X7, MY-X8, MY-Z5, MY-Z55, VS1, VS2, VS3, Összes egyéb típus
Samsung
A177, A200, A237, A300, A400, A637, A657, A767 Propel, A777, A800, A837 Rugby, A867 Eternity, B100, B130, B210, B300, B320, B500, B520, BlackJack i607, C100, C110, C120, C130, C140, C170, C180, C200, C260, C270, C300, C400, C450, C510, C6112, C6620, D410, D488, D500, D500E, D510, D520, D600, D600E, D720, D730, D780, D800, D820, D830, D840, D880 Duos, D900, D900i, D980, E100, E105, E1117, E1125, E1410, E200, E210, E215, E250, E250i, E251, E2510, E300, E310, E330, E340, E350, E360, E370, E380, E390, E420, E480, E490, E500, E530, E560, E570, E590, E600, E610, E620, E630, E640, E700, E710, E715, E720, E730, E740, E760, E770, E780, E800, E810, E820, E840, E850, E860, E870, E880, E890, E898, E900, E950, F110, F200, F210, F250, F268, F270 Beat, F300, F310 Serenata, F330, F400, F480, F488 TouchWIZ, F490, F500, F700, G400, G600, G800, G810, GT-B2100 Xplorer, GT-B2700, GT-B3210, GT-B3310, GT-B3410, GT-B3410W Ch@t, GT-B5310, GT-B5702 Duos, GT-B5722 Duos, GT-B7300 OmniaLITE, GT-B7320 OmniaPRO, GT-B7330, GT-B7610 OmniaPRO, GT-C3010, GT-C3050, GT-C3060R, GT-C3100, GT-C3110, GT-C3200 Monte Bar, GT-C3212, GT-C3510 Genoa, GT-C5130, GT-C5212, GT-C5220, GT-C6625, GT-E1070, GT-E1080, GT-E1100, GT-E1107 Crest Solar, GT-E1110, GT-E1120, GT-E1130, GT-E1210, GT-E1310, GT-E1360, GT-E2100B, GT-E2120, GT-E2210B, GT-E2370, GT-E2550 Monte Slider, GT-I5700 Galaxy Spica, GT-I7500 Galaxy, GT-i8000 Omnia II, GT-i8510 innov8, GT-i8520 Beam, GT-i8910 Omnia HD, GT-M2520 Beat Techno, GT-M2710, GT-M3710 Corby Beat, GT-M5650 Lindy, GT-M6710, GT-M7500, GT-M7600 Beat DJ, GT-M8800 Pixon, GT-M8910 Pixon12, GT-S3030, GT-S3100, GT-S3110, GT-S3200, GT-S3310, GT-S3500, GT-S3550 Shark 3, GT-S3600, GT-S3650 Corby, GT-S5050, GT-S5200, GT-S5230 STAR, GT-S5320, GT-S5350 Shark, GT-S5510, GT-S5550 Shark 2, GT-S5560 Marvel, GT-S5600 Preston, GT-S5620 Monte, GT-S7070 Diva, GT-S7220, GT-S7330, GT-S7350, GT-S7550 Blue Earth, GT-S8000 JET, GT-S8300 Ultra Touch, GT-S8500 Wave, i200, i300, i300x, i320, i450, i530, i550, i560, i570, i600, i620, I6210, i637 Jack, i640, i710, i7110, i730, i740, i7410, i750, i770 Saga, i780, i900 Omnia, i900 Omnia, i907 Epix, Impression, J150, J165, J300, J400, J600, J610, J700, J750, J800 Luxe, L170, L310, L320, L600, L700, L760, L770, L780, L810V, L870, M110, M130, M140, M150, M200, M300, M310, M3200 Beat s, m3510, M600, M610, M620, N100, N400, N600, N620, P100, P180, P200, P250, P260, P270, P300, P310, P400, P510, P520 Armani, P730, P900, P930, P940, P960, Propel Pro, Q200, R210, S100, S105, S300, S3030 Tobi, S341, S342i, S500, S9402 Ego, SGH600, 2100, 2400, T100, T109, T119, T200, T219, T229, T339, T400, T459 Gravity, T500, T509, T919 Behold, T929 Memoir, U100, U300, U600, U700, U800 Soul, U810 Renown, U900 Soul, V200, V205, V820L, X100, X140, X150, X160, X200, X210, X300, X400, X430, X450, X460, X480, X490, X500, X510, X520, X530, X600, X620, X630, X640, X650, X660, X670, X680, X700, X800, X810, X820, X830, Z105, Z107, Z110, Z130, Z140, Z240, Z300, Z310, Z320i, Z370, Z400, Z500, Z510, Z540, Z560, Z600, Z620, Z630, Z650i, Z720, ZM60, ZV10, ZV30, ZV40, ZV50, ZV60, összes egyéb típus
Sharp
770SH, 880SH, GX-10, GX-10i, GX-15, GX-17, GX-20, GX-25, GX-29, GX-30, GX-33, GX-40, TM100, TM200
Sony
J5, J6, J7, J70, Z1, Z5, Z7, Z70
SonyEricsson
318, 337, 388, 628, 688, 868, 888, A1018, 768, 788, T10, T18, A2618, A2628, Aino, Aspen, C510, C702, C901 Greenheart, C902, C903, C905, D750i, Elm J10i, F100 Jalou, F305, F500, G502, G700, G700 Business Edition, G705, G900, Hazel J20, J100i, J110i, J120i, J132, J200, J210, J220i, J230i, J300, J300i, Jalou D&G, K200i, K220i, K300i, K310i, K320i, K330, K500, K508i, K510i, K530i, K550i, K550im, K580, K600, K608i, K610i, K610im, K618, K630, K660i, K700, K700i, K710i, K750i, K770i, K790i, K800i, K810i, K850i, M600i, Naite J105, P1i, P800, P802, P900, P910, P910i, P990i, R300, R306, R310, R320, R380, R520, R600, S302, S500i, S600i, S700, S700i, S710a, Satio, T100, T105, T20, T200, T220, T226, T230, T250i, T28, T29, T280i, T290, T290i, T300, T303, T310, T39, T610, T630, T65, T650i, T66, T600, T68, T68i, T700, T707, T715, V600, V630i, V640i, V800, Vivaz U5, W150 Yendo, W200i, W205, W300i, W302, W350i, W380i, W395, W508, W550i, W580i, W595, W600i, W610i, W660i, W700i, W705, W710i, W715, W760i, W800i, W810i, W850i, W880i, W888, W890i, W900i, W902, W910i, W950i, W960i, W980, W995, Xperia A8, Xperia Pureness, Xperia X1, Xperia X10, Xperia X10 mini, Xperia X10 mini pro, Xperia X2, Yari, Z1010, Z200, Z250i, Z300, Z310i, Z320i, Z500, Z520i, Z530i, Z550i, Z555i, Z558i, Z600, Z610i, Z700i, Z710i, Z750, Z770i, Z780i, Z800i
T-mobile
G2 Touch, MDA Compact III, MDA Compact IV, MDA II music, myTouch 3G, SDA, SDA music
Telesystem
TS 8511, TS 8611
TomTom
GO 720, GO 730 Traffic, GO 750, GO 920, GO 930 Traffic, GO 950, ONE XL, XL 2, XL Traffic
Vodafone
125, 225, 226, 227, 228, 231, 248, 331, 527, 533, v1605
Wayteq
N720BT, N770, N770BT, X820, X820BT, X850
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM40756


Jelenlegi ára: 1 916 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 01:48
. Tartókar, univerzális, autós tartó + - Jelenlegi ára: 1 916 Ft

Képernyővédő fólia, BlackBerry 8900 - Jelenlegi ára: 727 Ft


KÁPMEGYER GSMÁru megnevezése: Képernyővédő fólia, BlackBerry 8900
Cikkszám: 44168
Gyártó: Utá ngyá rtott termé kFigyelem! GaranciaFizetési és átvételi módokKérjük, vegye figyelembe, hogy a terméklapon nem minden esetben az eladó termékről készült fénykép található!
A kép illusztráció!
A termékeket megrendelés után hozatjuk üzletünkbe! Készlethiány előfordulhat, ez esetben 2-3 hét is lehet a várakozási idő! Kérjük, ezt vegye figyelembe!
A nyertes vállalja, hogy 5 napon belül fizetési kötelezettségének eleget tesz, ellenkező esetben sajnos negatív értékelés mellett újraindítjuk az aukciót.
Figyelem!
Az a vásárló, akinek az elmúlt 10 visszajelzésében volt negatív értékelés, csakis előreutalással vásárolhat tőlünk!
Köszönjük megértését!
Telefoncsere esetén az árat a következőképpen állapítsa meg:
Nézze meg a Vatera piacterén az eladó telefonok között az Ön által kínált telefon legalacsonyabb eladási árat és mindenképpen ez alatt határozza meg a telefonkészüléke csereárát. Amennyiben Ön olyan árajánlatot tesz felénk, amely kedvező számunkra, akkor nem lesz akadálya annak, hogy a csere létrejöjjön közöttünk.
A becserélésre küldött telefon postai díja szintén a vevőt terheli!
Kérünk mindenkit, hogy a fentiek figyelembevételével licitáljon!
Bármiféle reklamáció esetén az itt leírtakra fogunk hivatkozni! Azonnali pénzvisszafizetés, vagy cseregarancia, amennyiben a vásárolt termék gyári hibás!
A szervizalkatrészekre (LCD kijelző, fólia, hangszóró, mikrofon stb. ) a garancia 1 hónap, függetlenül, hogy a terméklapon mi van feltüntetve!
A szervizalkatrészekre csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni, ha a beszerelést szervizünk végzi, vagy arra jogosult szakember írásos igazolást ad a beszerelés elvégzéséről!
Személyes átvétel:
Budapest IV. kerületben található üzletünkben, nyitvatartási időben.
Postai úton: (Magyar Posta)
Előre utalás esetén, ajánlott levélként (250gr-ig): 520. - Ft.
Utánvétel esetén (5. 000. - Ft-ig): 1. 050. - Ft.
Futárszolgálat: (DPD Hungária)
Előre utalás esetén: 1, 050. - Ft.
Utánvétel esetén: 1. 550. - Ft.
A papír, író- irodaszereket, irodatechnikai termékeket kizárólag csak megrendelés esetén hozatjuk üzletünkbe.
A megrendelések teljesítése a raktáron lévő termékeknél akár 2-3 nap, készlethiány esetén a megrendelés 2-3 hét is lehet.
A postázási díjak tájékoztató jellegűek, az árakat a Magyar Posta vagy a DPD futárszolgálat árlistája alapján a megrendelés után utólag állapítjuk meg.
Előfordulhat egyes termékek esetében, hogy méretük, súlyuk, illetve törékenységük miatt nem tudjuk postázni a feltüntetett költségen, ebben az esetben külön felvesszük a vevővel a kapcsolatot és tájékoztatjuk a tényleges szállítási díjról.
FELHÍVJUK FIGYELMÉT, amennyiben sima levélként kéri a postázást, cégünk NEM vállal semmi féle reklamációt a postai feladásról, sikeres megérkezésről.
Csak az ajánlott feladásnál tudjuk nyomon követni, igazolni, bármi féle reklamációt elindítani! EgyebekMunkanapokon reggel 10 óráig leadott megrendelését még aznap 14 órától, 10 óra után leadott megrendelését a következő munkanapon 14 órától üzletünkben személyesen átveheti.
Ide kattintva megnézheti folyamatosan bővülő aukcióinkat is!
Üzletünk jogosult a különbözeti adózás szerint adózni. Viszonteladóként ezen tevékenységünkre az áfa tv. XVI/2. alfejezetének rendelkezéseit alkalmazzuk. TermékleírásKompatibilis készüléktípusokCsomagküldés utánvétellel
Blackberry
8900 Curve Javelin
A termék ára + kiszállítási díj együttes értéke határozza meg az utánvételért fizetendő költség mértékét az alábbi táblázat szerint:
Termék áraKiszállítási díj0 - 5. 000. - Ft-ig1, 050. - Ft. 5. 001 - 50. 000. - Ft-ig1. 550. - Ft. 50. 001 - 200. 000. - Ft-ig2. 050. - Ft. 200. 001 - 1. 000. 000. - Ft-ig4. 550. - Ft.
A mobiltelefonokat és a nagy értékű, illetve sérülékeny termékeket kizárólag futárszolgálattal szállíttatjuk ki!
Az utánvételes árak tájékoztató jellegűek, a csomag mérete, súlya alapján eltérhetnek, ebben az esetben a vevővel külön felvesszük a kapcsolatot! @KapGSM38157


Jelenlegi ára: 727 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 01:28
. Képernyővédő fólia, BlackBerry 8900 - Jelenlegi ára: 727 Ft

lg KF750 LCD KIJELZŐ ÚJ CSAK 3333FT - Jelenlegi ára: 3 333 Ft

LG KF750 LCD KIJELZŐ ELADÓ HIHETETLEN ÁRON ÚJONNAN CSAK 3333FT garanciával.


Jelenlegi ára: 3 333 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 23:59
. lg KF750 LCD KIJELZŐ ÚJ CSAK 3333FT - Jelenlegi ára: 3 333 Ft

-25% DM kupon * PERSIL mosópor (4) - Jelenlegi ára: 1 Ft



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-22 23:17
. -25% DM kupon * PERSIL mosópor (4) - Jelenlegi ára: 1 Ft

2011. november 26., szombat

Divat Ékszer Tanzánia stílusú gyűrű NM - Jelenlegi ára: 1 000 Ft


Diffúziós eljárással készült, ami azt jelenti hogy az aranyat rendkívül nagy nyomáson, és nagyon magas hőmérsékleten  egybeolvasztják a hordozó fémmel. Így rendkívül vastag fedőréteg jön létre, mely évtizedekig megőrzi a 14 k fehér arany ékszerek tulajdonságait, kopásállóságát.  
Amerikában már nagyon régóta készülnek ezzel az eljárással az ékszerek.  
A 20-as évekből ezzel az eljárással készült tárgyak most előkerülve , még mindig megőrizték eredeti minőségüket.  
Szín:  lásd a képen
Méret:   25. 41mm
Típus:  Gyűrű
Méret: 8
Figyelem a termék külföldről jön és az eladó rá teszi a külföldi szállítási díjat így minden eladót terméknél a fel számitok postai díjat, amit jelölök is minden terméknél ezeknek összevonása nem lehetséges ez vedd figyelembe.
Szállítás befizetésed után max 2-4 hét.



Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-29 22:21
. Divat Ékszer Tanzánia stílusú gyűrű NM - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Bölcső Apple MacBook Pro 13 colos gyári fehér HD01 - Jelenlegi ára: 24 070 Ft

Termékismertető Bölcső Apple MacBook Pro 13 colos gyári fehér HD01VA13MBP
Eredeti HENGE termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
n. a.
Cikkszám:   SS51853 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
  Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
 


Jelenlegi ára: 24 070 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 20:57
. Bölcső Apple MacBook Pro 13 colos gyári fehér HD01 - Jelenlegi ára: 24 070 Ft

Lg G7020 akkumulátor 650 mAh LI-ION ezüst - Jelenlegi ára: 2 480 Ft

Termékismertető Lg G7020 akkumulátor 650 mAh LI-ION ezüst
Kiváló minőségű utángyártott termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
LG G7020
Cikkszám:   SG05672 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
  Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
 


Jelenlegi ára: 2 480 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 20:40
. Lg G7020 akkumulátor 650 mAh LI-ION ezüst - Jelenlegi ára: 2 480 Ft

új pamut együttes 3 évesre - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Felső hossz 35cm, szél 32, ujj nyaktól 37, naci hossz 56, belső lábhossz 34, derék 22. Vékony pamut anyag.


Jelenlegi ára: 1 600 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 19:55
. új pamut együttes 3 évesre - Jelenlegi ára: 1 600 Ft

20 darabos fiú,téli csomag,szupi+ajándék - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

A képen látható fiú ruhacsomag eladó 122. 128-as méretben, 7-8 évesre való, mind szépek. Tartalma: 1 kék pulóver(egyszer sem használtuk), 1 zöld termo mellény(jó meleg), 1 termo fürdőköntös(ennek a kötője elveszett és nem találom, anélkül tudom adni)1 30-as tornacipő, 3 hosszú ujjú póló, 1 kapucnis szabadidő felső(elöl grafiti felirattal ), 1 farmer(teljesen új)1 fehér pamut halásznadrág(nagyon szép), 1 fekete rövidnadrág(akár tesire)4 rövid ujjú póló, 1 barna szandál 30-as(akár benti cipőnek), 1 hosszú pulcsi(csíkos ujjú, vastagabb), 1 termo sapka, 1 philip russel pulcsi(meleg, kapucnis). 1 téli kapucnis  kabát(belül termos), 1  szép, tépő záras sportcipő(váltócipőnek is akár), 1 122-es fehér hosszú ujjú  alkalmi, ünneplős ing(ez mindig kell)A csomagot nem szedem szét. A csomag mellé egy kis ajándékkal kedveskedek. Jó licitálást, nézz szét nálam. H valaki mindent termékemet az oldalamon elvinné annak 40000ft+ posta  odaadom. Nézz szét nálam, érdemes.


Jelenlegi ára: 3 990 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 17:26
. 20 darabos fiú,téli csomag,szupi+ajándék - Jelenlegi ára: 3 990 Ft

PROMOD világos szürke FELSŐ dupla fonott ÖVVEL ML - Jelenlegi ára: 1 Ft

ILLUSZTRÁCIÓ
hosszított fazonú puha rugalmas felső szép csipkebetéttel
és fantasztikusan mutatós duplán körbetekerhető fonott övvel
Az övet más ruhád dekorálásánál is jól kihasználhatod.
Állapota hibátlan, keveset használt,  az öv új, címkés.
ILLUSZTRÁCIÓ
A felsőből az összes címke ki van vágva, anyaga szerintem pamut.
Méret: kb. M/L
Hossz: 77, 5
Mellszélesség: 45-49
 Ujjhossz nyakkivágás szélétől. 50
Alja szélessége: 53-59
ÖV teljes hossza 246 cm.
NÉZD MEG holrose TERMÉKEIT IS, EGYÜTT TUDUNK POSTÁZNI.
CSUPA 1 FT-OS MINŐSÉGI AUKCIÓ!
Katt ide: http: //www. vatera. hu/listings/index. php? pt=3&us=holrose
Kérdezz bátran, szívesen segítek!
Budapest XIV. kerületben található otthonomban személyesen átvehető vagy postázom.  
Személyes átvétel 1. 000. - Ft összvásárlási érték alatt nem lehetséges.
Postaköltsége az érvényes díjszabás szerint a Vevőt illeti.  
(Több termék vásárlása esetén a POSTADÍJAK NEM ADÓDNAK ÖSSZE, a súly szerint alakul a díj. )
Egyéb szállítási/vásárlási információért kérlek olvasd el az Ismerj+ oldalamat. Köszönöm.
Árnyalat különbség lehet a fényképezésből és az eltérő monitorbeállításból adódóan.    
NÉZD MEG A TÖBBI ÁRUM IS, sok szép holmi között válogathatsz!

Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-12-06 11:01
. PROMOD világos szürke FELSŐ dupla fonott ÖVVEL ML - Jelenlegi ára: 1 Ft

EXP kamasz felső - Jelenlegi ára: 199 Ft

Meleg, használt, bolyhos, 164-es kamasz felső, viszonylag jó állapotban eladó.
Köszönöm, hogy bekukkantottál! : )


Jelenlegi ára: 199 Ft

Az aukció vége: 2011-12-02 10:23
. EXP kamasz felső - Jelenlegi ára: 199 Ft

új saját készítésű bady 380ft/db - Jelenlegi ára: 380 Ft

Új saját készítésű bady, ára 380ft.
Tőbbféle mintás és egyszínű anyagból készítek badykat, minden méretben.
Hosszúujjút, rővidujjút és ujjatlant varrok.
Teszek fel anyagmintákat ezekből is készitem.


Jelenlegi ára: 380 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 10:11
. új saját készítésű bady 380ft/db - Jelenlegi ára: 380 Ft

Kingston 4GB microSD memória kártya (SDHC Class 4) - Jelenlegi ára: 3 510 Ft

Kingston 4GB microSD memória kártya (SDHC Class 4) Mobility Kit
Típus: 4GB microSD memória kártya (SDHC Class 4) Mobility Kit
Leírás: 4GB
Gyártói weboldal:
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mivel több ezer termékünk van feltöltve, így a leírás nem lehet teljes körű. Az árukészlet folyamatosan változik, így vásárlás előtt kérem mindenki érdeklődjön a termék állapotáról. Előfordulhat olyan, hogy egy termék elfogy vagy éppen kifut. Az ilyen problémák elkerülése végett kérem előbb mindenki kérdezzen, hogy eltudjuk kerülni a semleges illetve negatív értékeléseket.
Minden termék eredeti sérülés mentes csomagolásban (van olyan ami csak ESD tasakban van) található, illetve 1-10 évig (Minden terméknél más és más. ) terjedő magyar garanciát biztosítunk. Kérem olvassa el a szállítási és garanciális feltételeket, vásárlás után Ön ezt automatikusan elfogadja!
Cserét illetve beszámítást nem tudunk elfogadni, így ezekre a kérdésekre nem is válaszolunk! --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------GoldChip Karácsonyi AKCIÓ!
Vásároljon 2011. november 1. és 2011 december 31-e között bármilyen asztali számítógépet (Akár fél konfiguráció is lehet! ) kínálatunkból és 1. 000 Ft értékű utalványt adunk ajándékba. A következő linken tekinthető meg mely termékek vesznek részt az akcióban >> Résztvevő termékek! 2 db termék vásárlása esetén 2. 000 Ft, 3 db termék vásárlása esetén 3. 000 Ft (és így tovább... ) értékű utalványt adunk ajándékba. A tájékoztatás nem teljes körű, a részletekért kérdezzen nyugodtan a terméklapon. Nem csak az ajándék utalványok miatt érdemes vásárolni, hanem mert 3 db nyereményt sorsolunk ki a vásárlóink között! Minél többet vásárol, annál nagyobb esélye van nyerni. Nyeremények: 1db Sandisk 16Gb Cruzer Blade USB 2. 0 pendrive 5 év garanciával1db PowerColor HD5750 1GBD5-HV3 videókártya1db Fuji FinePix AV200 Fekete digitális fényképezőgépSorsolás: 2012. 01. 16. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Továbbá minden egyéb termék vásárlásakor az ár 5%-át érő utalványt kap, amit a legközelebbi vásárlás alkalmával lehet beváltani. Mindenki egyedi azonosító számú kupont kap a vásárolt termékkel együtt.
Beváltás feltételei: - Minimum 10 ezer Ft értékű vásárlás- Beváltható: 2012. 04. 01.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Jelenlegi ára: 3 510 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 09:27
. Kingston 4GB microSD memória kártya (SDHC Class 4) - Jelenlegi ára: 3 510 Ft

Mango s-e extravagáns fekete partiruha - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

nagyon extra , hátán keresztpántos , újszériás - még a boltokban -fekete s-es Mango partiruha


Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 08:45
. Mango s-e extravagáns fekete partiruha - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Vadiúj Prima Vision fehérnemű szett M-es LEÁRAZTAM - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

75/B a melltartó, M-es a bugyi!
Címke nélküli, vadiúj szett!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-30 07:44
. Vadiúj Prima Vision fehérnemű szett M-es LEÁRAZTAM - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Extravagáns magenta színű koktélruha Uk:14 - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Feltűnő, extravagáns koktélruha.
Az estélyi-koktél ruhák lenyűgözőek és képesek megteremteni a számodra azt a ragyogó kinézetet, amely egy különleges eseményhez feltétlenül szükséges. Elképesztő, hogy egy estélyi-koktél ruha mennyire megváltoztatja a megjelenésedet, aminek bizonyítéka, hogy az emberek ledöbbennek, ha egy gyönyörű estélyi ruhában lépsz eléjük.
EZ A RUHA pontosan megfelel a fenti jellemzőknek!!!
Anyaga: Magenta  színű, kissé rugalmas, jó tartású szatén felsőrész és az ismét divatos habos-fodros könnyű aljú viscose.
Mellrészénél áttetsző, finom puha anyagú.
Méret: UK: 14
derékb: 2* 38       hossz: 90       mell: 2*46



Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 06:00
. Extravagáns magenta színű koktélruha Uk:14 - Jelenlegi ára: 7 000 Ft

Asztrológia /Christopher Odle-spirálos megoldás - Jelenlegi ára: 3 000 Ft


Színes fotókkal, illusztrációkkal díszített könyv. Igazi ritkaság. Spirálos megoldás. ÚJ!
Ez a különlegesen tervezett könyv eligazít bennünket az asztrológia útvesztőjében és segít megtalálni azt, akivel legjobban összeillünk baráti, család



Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-13 00:11
. Asztrológia /Christopher Odle-spirálos megoldás - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Kerékpár lámpa szett 5 LED -es világítás garnitúra - Jelenlegi ára: 600 Ft

Power Beam 5 ledes vízálló kerékpár lámpa szett
első-hátsó lámpa egy csomagban
5 db extra erős, tiszta fehér fényű LED az első lámpában. Előlapja nagyítós technikával lett kialakítva így jelentősen erősebb fényt ad.
Tökéletesen megvilágítja előttünk lévő utat
Hátra szintén 5 LED-es piros lámpa
Egy mozdulattal könnyen levehető a bilincsről, így nem kell félni hogy valaki ellopja a lámpát a bicikliről.
A csomagolás hátulján szerelési útmutató
Esőálló
Mágnes kapcsoló működteti a tökéletes szigetelés érdekében
Budapesten a Nagyvárad téren és Soroksáron valamint Taksonyban személyesen is átvehető



Jelenlegi ára: 600 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 23:53
. Kerékpár lámpa szett 5 LED -es világítás garnitúra - Jelenlegi ára: 600 Ft

2011. november 25., péntek

Nokia 3120 szép független - Jelenlegi ára: 11 000 Ft

Nokia 3120 szép független,
Nokia 3120 ,  , dobozban gyári töltőjével,
fóliásan eladó, esetleg csere is érdekel, használt telefont beszámítok.
A képek a szóban forgó készülékről készültek,
igy látható a megkimélt szép állapota.
Szállítása mindössze 800 forintért postai úton
az egész ország területére.
Arra kérem a nyertest, hogy 3 napon belül vegye fel velem a kapcsolatot,
hogy megbeszéljük az átadás részleteit.
Köszönettel.
Paraméterek
Frekvenciasáv UMTS + GSM 4 band (global roaming)
Memória MB 24 MB
Memória bővíthetőség T-Flash (microSD)
Telefonkönyv db 2000
Operációs rendszer S4 = Series 40
Készenléti idő óra 750
Beszélgetési idő óra 3
Súly g 85
Méret mm 111*45*13
Magyar nyelvű menü Van
Flight mode Van
Akkumulátor Li-Ion
GPRS Van
EDGE Van
Generáció 3G
WAP v2, x
EMS eMail
MMS Van
Bluetooth Van
Színes kijelző TFT
Kijelző pixel QVGA (240*320)
Színárnyalatok száma db 16m (24 bit)
Kamera CMOS
Kamera felbontása 2 Mpixel
Video 3GPP formats (H-263), H-264/AVC, MPEG-4
Vibra jelzés Van
Kihangositás Van
Hangjegyzet Van
Csengőhang letöltés Van
Polifonia MIDI
MP3 AMR-NB, AMR-WB, MP3, MP4a (AAC, AAC+, e-AAC+), XMF
Rádió stereo
Java MIDP
Push to Talk PoC
Brand Classic
Egyebek Sync ML, Organiser, T9 input
SAR 0, 69


Jelenlegi ára: 11 000 Ft

Az aukció vége: 2011-12-12 23:25
. Nokia 3120 szép független - Jelenlegi ára: 11 000 Ft

nadrág 1 - Jelenlegi ára: 100 Ft

A képnek megfelelően. Szép állapotú.
A telefonom nem jó, csak e-mailben tudok kommunikálni, személyes átvételnél megadom a férjem telefonszámát időpontegyeztetés céljából.
Dec. 9-től 23-ig csak Szigetszentmiklóson tudom megoldani a személyes átvételt.
Folyamatosan töltöm fel az általunk nem használt ruhákat, játékokat, használati és dísztárgyakat. 99%-ban saját, itthon vásárolt, vagy örökölt dolgok, de van közte olyan is, amit itt vettünk, innen kaptunk, de nem lett jó, vagy már nem használjuk.
Köszönöm, hogy körbenéztél.


Jelenlegi ára: 100 Ft

Az aukció vége: 2011-12-05 22:28
. nadrág 1 - Jelenlegi ára: 100 Ft

Sí sisak (55-56) - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

A képen látható fehér Lumen sí sisak eladó. Mérete: 55-56 S.


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 22:16
. Sí sisak (55-56) - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

cd tarto - Jelenlegi ára: 400 Ft

Eladó a képen látható cd tartó kocsiba nagyon jo pl. cdkel együtt.


Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 19:44
. cd tarto - Jelenlegi ára: 400 Ft

Szekrénysor - Miláno - Jelenlegi ára: 87 900 Ft





Jelenlegi ára: 87 900 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 19:00
. Szekrénysor - Miláno - Jelenlegi ára: 87 900 Ft

New Look női fejes felső 40-es - Jelenlegi ára: 950 Ft

                                                      GONDOLJ A KÖZELGŐ KARÁCSONYRA!!!
                                                                      40-es méretben
Hossza: 65cm
Mellszél: 46cm



Jelenlegi ára: 950 Ft

Az aukció vége: 2011-11-22 18:22
. New Look női fejes felső 40-es - Jelenlegi ára: 950 Ft

2 pakli francia kártya pókerhez, stb. 1ft-ról! - Jelenlegi ára: 1 Ft

KIÁRUSÍTÁS!
MINDEN termékem 1ft-ról minimálár nélkül indul!
Nézz körül, licitálj több dologra és spórolj a postaköltségen!
Katt ide, hogy lásd a további 1ft-os aukcióim
Sokakkal ellentétben én nem licitáltatok mással a termékeimre, odaadom a végső árért, viszont cserébe megkérek mindenkit, hogy akkor licitáljon, ha tényleg kell neki a termék.
Termékleírás:
Új, bontatlan, az ár a 2db-ra vonatkozik
Személyes átvétel nem megoldható, viszont érdemes több terméket is megnyerni és így spórolni a postán!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 17:59
. 2 pakli francia kártya pókerhez, stb. 1ft-ról! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Női cassone póló - Jelenlegi ára: 499 Ft

Eladó a képen látható női cassone póló
Mérete: XL
Új nem volt használva.


Jelenlegi ára: 499 Ft

Az aukció vége: 2011-11-23 16:44
. Női cassone póló - Jelenlegi ára: 499 Ft

Egér CANYON CNL-MSD03A Optikai 800dpi 3 gomb görge - Jelenlegi ára: 3 450 Ft

Termékismertető Egér CANYON CNL-MSD03A Optikai 800dpi 3 gomb görgető TAILSIDE + ajándék Graffiti kulcstartó Grafiti Limited Edition
Eredeti CANYON termék
Kompatibilis készülékek:
(Hosszú lista esetén használja a CTRL+F keresőt)
n. a.
Cikkszám:   SS49061 -vege- További termékeink: klikk ide Fizetési információk
A termék leütése után a Vatera által kiküldött automatikus e-mailben megkapja a szükséges adatokat a fizetés lebonyolításához. Amennyiben a kifizetés banki utalással vagy bank pénztári befizetéssel történik kérjük, hogy a leütést követő 5 munkanapon belül teljesítse. Öt munkanapon túl nem tartjuk tovább fent a terméket, a termék újra aukcióba kerül és az adás-vételt negatív értékeléssel lezárjuk.
Utánvéttel csak legalább 3 pozitív értékeléssel rendelkező vevők részére áll módunkban elküldeni a megrendelést.
Amennyiben a leütést követő 1-2 órán belül nem kapja meg a Vatera automatikus üzenetét az utalási adatokkal, kérjük írásban vegye fel a kapcsolatot velünk. Szállítás
A szállítási díjak minden terméknél a logónk fölött található "Szállítási és garanciális feltételek" linkre kattintva tekinthető meg.
Előre utalás esetén az utalás beérkeztét követő 2 munkanapon belül feladásra kerül rendelése. Kézbesítési idő a posta részéről általában 1-3 munkanap.
Utánvéttel történő rendelések 2 munkanapon belül feladásra kerülnek. A DPD futárszolgálat kézbesítése a feladást követő munkanapon történik, sikertelenség esetén ingyenes másodszori kézbesítés.
A rendelések feladásáról a feladás napján e-mailben értesítjük a vevőket.
Személyes átvételre nincs lehetőség.
  Garancia
Termékeinkre a jogszabályokban előírt 6 és 12 hónap jótállást vállalunk. Minden termék leírásában szerepel a termékre vonatkozó jótállási idő. A garanciális érvényesítést csak a mellékelt számla vagy másolata ellenében tudjuk elfogadni. Kérjük azt őrizze meg. Garanciális problémával és ügyintézéssel kapcsolatban írásban vegye fel velünk a kapcsolatot. Kérjük pontosan írja le a hibát, problémát a termékkel kapcsolatban. Fontos információk
Termékeink értékesítése minden esetben számlával történik. Vásárlás előtt ha bármilyen kérdése van írjon nekünk Vaterán keresztül a későbbi problémák elkerülése végett.
Raktárkészlet naponta változik, így napi szinten frissítjük az elérhető termékeket a Vatera piacterén. Ettől függetlenül előfordulhat, hogy a licitált termék aznap készletről elfogyott, de a piactérről még nem töröltük és közben adta le rá rendelését. Ha ez előfordul minden esetben értesítjük a vevőt.
Az esetleges téves termék leírásokért, információkért amely a gyártótól származik felelősséget nem vállalunk. A termékekhez tartozó képek illusztrációk, egyes esetekben eltérhetnek a valóságtól.
A vásárlással elfogadja feltételeinket.
StartGSM
 


Jelenlegi ára: 3 450 Ft

Az aukció vége: 2011-11-24 16:18
. Egér CANYON CNL-MSD03A Optikai 800dpi 3 gomb görge - Jelenlegi ára: 3 450 Ft

REEBOK férfi bőr sportcipő 44,5 m. Új - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

, 5REEBOK férfi bőr sportcipő új, dobozba és címkésen eladó. Mérete : 44, 5-es , belsőtalphossza amit lemértem 28, 5 cm. Anyaga bőr, színe képen látható. Ausztriában vásárolt 80. -euros cipő. Személyes átvétel csak Pécs. Csere nem érdekel és kérném csak komoly vevő licitáljon. Jó vásárlást mindenkinek!!!
Kérem olvassa el a saját oldalamat. Köszönöm!!!



Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Az aukció vége: 2011-11-26 15:13
. REEBOK férfi bőr sportcipő 44,5 m. Új - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

Baba születik:-)Válassz szép nevet ! UTÓNVKÖNYV!!! - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Kedves Látogatóm : -)
Nagyon jó állapotban, szinte használatlanul eladó ez a szuper Utónévkönyv!!!!
Több, mint 300 oldalnyi segítség a nagy dillemához : -D
Köszönöm, hogy benéztél: -)
Sok szép baba-gyermek-női ruhát, egyebet találsz nálam : -)



Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 14:25
. Baba születik:-)Válassz szép nevet ! UTÓNVKÖNYV!!! - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

Next kedvenc trakis roll up nadrág, 92-es - Jelenlegi ára: 1 290 Ft

Szép állapotú trakis, roll up-ként is hordható nacink eladó.
Nem bélelt, a kötője működik!
Márka: Next
                                          



Jelenlegi ára: 1 290 Ft

Az aukció vége: 2011-11-27 14:14
. Next kedvenc trakis roll up nadrág, 92-es - Jelenlegi ára: 1 290 Ft

4GB micro SD kártya + SD SDHC adapter + USB olvasó - Jelenlegi ára: 2 500 Ft


Vadonatúj
4 GB-os micro SD kártya
+ SD/SDHC adapter
+ micro SD USB olvasó (több színben van)
A termék vadonatúj, raktáron van.
A vásárlás után egyből tudom szállítani!
Micro SD memóriakártya mobiltelefonokhoz , fényképezőgéphez , GPS-hez
De használható még PDA-hoz, digitális lejátszókhoz, digitális fényképezőkhöz.
Ezekkel a kártyákkal tovább bővíthető a memória kapacitás, így még több zenét, filmet, fényképet és gyakorlatilag bármilyen adatot hordozhatunk a készülékünkön.
Tárolókapacitás: 4 GB
Használható telefonokhoz, mp3 – mp4 lejátszókhoz, fényképezőgépekhez.
Kompatibilis készüléktípusok:
A legtöbb új típusú mobiltelefon kezeli a kártyát , de ha megírod milyen telefonba kell válaszolok pár órán belül.
Minden termékem raktáron van és azonnal tudom postázni. Nálam nem fantomaukciók futnak és nem 3 hét múlva érkezik meg a termék , mint sok más eladónál.
Prémium eladó akarok lenni , így mindent megteszek annak érdekében, hogy a terméket a lehető leghamarabb kézhez kapja a vásárló.
A pénz beérkezésének napján megpróbálom postázni a terméket.
Utánvéttel nem postázom, mivel magas költségű és lassú számomra. Személyes átvételre nincs időm.
Aki nem tud befizetni vagy utalni számlaszámra az kérem ne licitáljon.



Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2011-11-21 13:21
. 4GB micro SD kártya + SD SDHC adapter + USB olvasó - Jelenlegi ára: 2 500 Ft